Soph x Revolution 2 TESZT – Sikerült neki újra?

IMG_20180617_130428_404.jpgAzt hiszem, hogy akik követnek, azoknak nem mondok újat azzal, hogy az első Soph x Revolution kollaboráció palettái, az abszolút kedvenc sminktermékeim közé tartoznak. Nem telik el úgy egy hét, hogy ne használnám a szemhéjpúder és highlighter palettát. Ha bővebben szeretnétek olvasni az első kollekcióról, akkor kattintsatok ide! Az első Instagramos sneak peak kép után tudtam, hogy bármi is legyen a következő kollaboráció én meg fogom venni! Néhány hét múlva, miután végre bemutatták az új szemhéjpúder palettát és a három rúzst, rögtön ugrottak is a kosaramba a termékek.

Soph x Revolution Extra Spice Palette (£10 ~ 3,600 Ft)

stefykinga_3___Bl-yKCiHrFD___.jpg

A második kollaboráció főszereplője az Extra Spice szemhéjpúder paletta, mely az első paletta vagány nővérének lett megálmodva. Őszinte leszek, első pillantásra nagyon hasonlónak láttam őket, de a valóságban meglehetősen különböznek a színek. 24 helyett, ez a paletta csak 18 árnyalatot tartalmaz, cserébe viszont a színek nevei a palettára lettek nyomva, nem pedig egy műanyag lapra. A csomagolás természetesen most is gyönyörű, tökéletesen passzol az előző paletta rose-gold és nude csomagolásához.

stefykinga_5___Bl-yKCiHrFD___.jpg

Teljesen értem, hogy miért hívják ezt a palettát az első paletta menőbb nővérének, hiszen tartalmaz kevésbé megszokott, vadabb árnyalatot is, például egy citromsárgát, egy tüzes pinket, valamint zöldeket is. Egy-két használat után úgy gondolom, hogy a két paletta tökéletesen kiegészítí egymást, hiszen ha megvan mindkettő, lényegében bármilyen sminket el lehet készíteni. Ha csak a második palettát használjuk, nincs sok variációra lehetőségünk ha hétköznapi sminket szeretnénk készíteni, hiszen az árnyalatok nagy része extrémebb, alkalmi sminkekhez felel meg. Éppen ezért, ha olyan palettát kerestek, amit minden nap lehet használni, akkor én az eredetit választanám.

IMG_20180619_170426_013.jpg

A szemhéjpúderek formulája véleményem szerint pont olyan jó minőségű mint az elsőé. Nem volt problémám satírozással, foltosodással. Meg kell jegyezni, hogy mint az elsőnél is, ezek a színek is porolnak, viszont számomra ez nem fontos tényező, mert így pigmentáltabbak a púderek de mégsem potyognak az arcra. A metál fényű színek fixáló nélkül is szépek, habár én szinte sosem használok fényes árnyalatokat egy kis fix plus nélkül. Az egyetlen szín amitől egy kicsit többet vártam, az a „twenty one”,  ez nem olyan élénk pink mint amilyennek elsőre tűnik.

stefykinga_1___Bl-yKCiHrFD___.jpg

Szerezd be te is: https://www.revolutionbeauty.com/en/Revolution-X-Soph-Extra-Spice/m-6602.aspx

Soph x Revolution Nude Lipsticks (£4 ~ 1,450 Ft)

stefykinga_1____utm_source=ig_share_sheet_igshid=10upkma3hengk___

Számomra a palettánál is izgalmasabb volt a három új nude rúzs.  A Cake, Syrup és Fudge, három krémes, fényesebb rúzs, pont mint a Life on the Dance Floor karácsonyi kollekció rúzsai voltak. Én kifejezetten szeretem ezt a formulát, főleg a hétköznapokon, hiszen hihetetlenül pigmentáltak és kényelmesek az ajkon. A három szín meglehetősen különböző. A Cake egy rózsaszínes, közép tónusú nude, ami sokaknak nagy kedvence lesz. A Syrup az én személyes kedvencem, a középtónusú, barnás nude színével. A Fudge az egyetlen árnyalat, mely az én világos bőrömöm nem hat nudeként, inkább  sötétbarnaként. Nagyon várom, hogy ezt a színt majd az őszi hónapokban hordjam, a hűvösebb évszakhoz illően.

dav

A rúzsokkal maximálisan meg vagyok elégedve. Véleményem szerint, ezeknél jobb krémes rúzsokat a drogériákban nem lehet találni, főleg nem ilyen áron. Ha elfogadtok egy tanácsot, mindenképpen használjatok szájkontúr ceruzát, nem csak a precízebb rúzsozás érdekében, hanem azért is, hogy ne másszon el a rúzs a krémes textúra miatt.

stefykinga_3____utm_source=ig_share_sheet_igshid=10upkma3hengk___

Szerezd be te is:

Cake: https://www.revolutionbeauty.com/en/Revolution-Soph-Nude-Lipstick-Cake/m-6599.aspx

Syrup: https://www.revolutionbeauty.com/en/Revolution-Soph-Nude-Lipstick-Syrup/m-6601.aspx

Fudge: https://www.revolutionbeauty.com/en/Revolution-Soph-Nude-Lipstick-Fudge/m-6600.aspx

Összességében a Soph x Revolution második felvonása is nagyon a szívemhez nőtt. Én magam is rendszeresen használom valamelyik terméket, így teljes szívből tudom ajánlani őket. Azoknak akiknek még nincs termékük a Soph kollekciók közül, itt vannak rangsorolva a kedvencemtől a legkevésbé kedvencemig:

  • Soph x Revolution eredeti paletta
  • Soph x Revolution extra spice paletta
  • Soph x Revolution Syrup rúzs
  • Soph x Revolution highighter paletta
  • Soph x Revolution Cake rúzs
  • Soph x Revolution Fudge rúzs

Ti melyik terméket próbáltátok már? Vajon lesz harmadik felvonás? Remélem IGEN!

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli:
search previous next tag category expand menu location phone mail time cart zoom edit close